Rea hosszabbított a Kawasakival
Jonathan Rea anno még 2015-ben a Ten Kate Hondától igazolt a Kawasaki gyári csapatához, azóta pedig történelmet írt, hiszen korábban senki sem tudott öt világbajnoki címet szerezni a Superbike-vb-n, pláne nem zsinórban. Annak ellenére, hogy korábbi nyilatkozata alapján szívesen kipróbálta volna magát Marc Marquez csapattársaként a MotoGP-ben, most már teljesen elkötelezte magát a Kawasaki projektje mellett, és egyelőre ismeretlen számú évre hosszabbított a csapattal. Az északír versenyző új szerződésének pontos hosszát egyelőre nem ismerjük
„Nagyon örülök neki, hogy hosszabbíthattam a Kawasakival és a KRT-vel. Hihetetlen az, amit az elmúlt évek során együtt elértünk, de ez a remek csapatnak és a motorunknak köszönhető. Továbbra is keményen fogok dolgozni a szerelőimmel és a mérnökeimmel, hogy minden versenyen a lehető legjobb eredményt érjük el!”